recept: Delipecsenye, Kifőzde
Delipecsenye
Ennek a dokumentumnak a kiinduló oldalát itt találod: http://www.kifozde.hu

Hozzávalók:

Elkészítés:

60 dkg marhafelsál (disznóhús is jó),
5-6 fej vöröshagyma (sok kell!),
1 zöldpaprika,
1 paradicsom,
4 gerezd fokhagyma,
2 dl tejföl,
1 dl fanyar fehérbor,
1 dl húslé, 1/2 dl konyak,
1 kg krumpli,
6 dkg zsír, 5 dkg vaj, 1 dl étolaj,
só, bors, mustár




A hagymát kb. 1 cm-es kockára vágod és megfonnyasztod 3 dkg zsíron. Ha kész, ráteszed a 2,5 cm-es kockára vágott húst, megszórod kb. fél mokkáskanál borssal, és addig sütöd, míg levet nem enged.
Ekkor beleteszed a zöldpaprikát és a paradicsomot, ráöntöd a bort és kislángon, fedő alatt puhára főzöd.
Főzés közben négyszer-ötször meg kell keverni, ha szükséges, feltölteni a húsléből, hogy a lé éppen csak ellepje a húst. Ha a hús már félig megpuhult, ráöntöd a konyakot és a maradék lét, és így főzöd puhára.
Ezután belekevered a tejfölt és a vékony szeletekre vágott fokhagymát, megsózod, két-három kávéskanál mustárral ízesíted és közepes tűzön, fedő nélkül addig párolod, amíg a leve sűrű masszává nem fogy. Sokszor kell keverni, a vége felé vigyázni kell, nehogy odaégjen. Tulajdonképpen a keveréskor hallható sercegő sütési hangok jelzik, hogy elkészült.
A krumplit kockára vágd és az összekevert maradék zsírban, vajban, olajban süsd meg enyhén pirosra. Szedd ki egy tűzálló tálba, és öntsd le a húsos masszával.
Elég nehéz étel, óvatosan kell adagolni, mert nagyon finom. Sok savanyúság kell hozzá, esetleg kenyér sem árt. Ha marad belőle, másnap sütőben melegítve még finomabb lesz.



Ha tetszik a recept, küldd el emilben, lájkold, +1-ezd! Ha van csepp időd, véleményt is írhatsz, nem kell regisztrálni! Ott van minden kéznél, a cím alatt.

JK - A főzésben járatlanok is bátran nekiállhatnak, elkészítése közepesen időigényes.


Kapcsolódó anyagok: uborkasaláta
 paradicsomsaláta
 savanyú dinnye
 savanyú paradicsom

Forrás: Ez teljes egészében saját találmányom, annyira bevált, hogy lopják is :-)

MENÜ bezárása

Első megjelenés: 1998.09.21. Utoljára frissítve: 2009.04.08.
Utolsó megtekintés: több, mint 2 napja (2024-03-27 10:36:01 - 2.55)
Hozzászólások:

Megjegyzés a recepthez