recept: Szarvaspörkölt 150 főre, Kifőzde
Szarvaspörkölt 150 főre
Ennek a dokumentumnak a kiinduló oldalát itt találod: http://www.kifozde.hu

Hozzávalók:

Elkészítés:

1 db szarvas - ez kb. 30-35kg színhús,
8 kg hagyma (sacc- egy nagy lavórban volt összedarabolva),
10 fej fokhagyma,
30 dkg piros paprika (édes-nemes),
10 dkg őrölt bors,
5 dkg őrölt kömény,
egy csomag tárkony,
3 kg paradicsom,
3 kg TV paprika,
4 kg zsír,
0,5 kg só,
0,5 l paradicsompüré,
üstönként 4-4 cső száraz csípős paprika,
5 liter száraz vörös bor (ebből 2 liter a szakácsokba került ;-))


A történet:
Egy barátom kérésére vállaltam a főzést, ami elsőre úgy indult, hogy kb.40-50 főre vaddisznópörkölt készül bográcsban. Az események változása során először a létszám kezdett változni 100 majd 150 főre.
Ekkor kezdem segítség után kutatni (titokban a NET-en is)! Mert akárhogy is, ez már tekintélyes mennyiség! Korábban már készítettem 50 főre marhalábszár pörköltet, meg gulyáslevest stb., de a vadhús az más! Na ennyit az előzményekről.
Később aztán kiderült, hogy a megbeszéltek ellenére nem vaddisznót, hanem szarvast kaptunk, és az sem volt előkészítve. Így négyen, két óra alatt csontoztuk ki és aprítottuk össze. A hagyma és egyéb kellékek szerencsére mind össze voltak darabolva.
Ezután két üstben készült el. Köretnek burgonyát készítettünk.
Aztán kb 3,5 óra alatt lassú tűzön megfőtt. Megették, megettük, finom volt. Utána egy szivar dukált!

Elkészítés:
Aki utána akarja csinálni, támpontként ajánlom a ´pörkölt´ oldalt (F.I.)

Ha tetszik a recept, küldd el emilben, lájkold, +1-ezd! Ha van csepp időd, véleményt is írhatsz, nem kell regisztrálni! Ott van minden kéznél, a cím alatt.

FL - Fejlődő tehetségeknek kellemes feladat, de járatlanok is esélyesek. Elkészítése időigényes.


Kapcsolódó anyagok: pörkölt
 Részeges szarvaspörkölt aszalt szilvával, Turbigo módra
 a Csíki-féle pörkölteredet
 vaddisznópörkölt
 Pincepörkölt Francipapesz módra

Forrás: Magyar István jóvoltából.

MENÜ bezárása

Első megjelenés: 2008.12.27. Utoljára frissítve: 2009.07.18.
Utolsó megtekintés: több, mint 1 napja (2024-04-16 16:21:08 - 5.84)
Hozzászólások:

Földesi Lajos (2012-10-25 19:37:00):
Így is jó lehetett, de én tettem volna a fűszerezéskor frissen zúzott borókabogyót, koriandert, kakukkfüvet, erdei gombakeveréket (a Spaarban lehet kapni). Ilyen nemes húst vétek sima egyszerű pörköltnek elkészíteni.

Kifőzdés (2012-10-27 19:21:00):
Nem vagyunk egyformák. Én inkább Magyar Pista mellé állok; nálam a pörköltbe "nem fér bele" a kakukkfű és a koriander. Az egy más étel lenne akkor, vadász tokány, vagy bármi, de nem pörkölt. Persze a gomba már más kérdés, az jöhet :-)

Sancho (2012-10-28 11:58:00):
Én is ammondó vagyok, hogy koriandert vadpörköltbe soha. Eseteg vadcsombort, házilag szedettet, de egyebet soha. Gombát is, de csak frisset, idénygombát.

Megjegyzés a recepthez